MENÜ

MÍVES MŰVÉSZEK
Ahol érték a kétkezű alkotás!

Élethű újszülött babák

 

 

Ellágyuló szívvel és meghatódott mosollyal ámulom az előttem lévő babafotókat. Rózsaszín fodros ruhácska, hurkás kacsók és lábikók, csillogó apró szempár, lágy, göndör hajfürtök, apró, pisze orrocska, rózsaszín, kerek arc és cumi után csücsörítő szájacska. Hiszen ez a kisbaba pont olyan, mint egykoron voltak az én gyerekeim, vagy mint a szomszéd néni dédunokája, akit néhány hete könnyes szemmel mutogatott az utcabelieknek. Bizony, Dorka, Lara, Levente, Molly, Sonja és valahány baba az albumban minden porcikájukban, tekintetükben és testtartásukban olyanok, mint bármelyik újszülött kisbaba. Pedig a csöpp ruhába öltöztetett kedvességek csupán annyira élő babák, amennyire tulajdonosuk felruházza őket életszerűséggel, vagy amennyire a készítő, Pál Anita megtöltötte őket szívvel és lélekkel a készítés során. A műanyag babák készítője, a Győri Nemzetközi Babakészítési verseny aranykoszorús mestere mesélt nekem a kezdetekről és a babázás jelenéről.

Anita az ügyességnek, kéztudásnak már gyermekként birtokosa volt. Mindig vonzódott a kézi készítésű dolgok felé. Természetesen, mint nő és mint finom lelkű alkotó, a babák világa különösen nagy vonzalommal hatott rá. Álmodozott is róla nem keveset, hogy az élő babák tulajdonságaival mindenben megegyező játékbabákat fog gyártani. Azonban 6 évvel ezelőtt, amikor a rég áhított álmok tettekre sarkalták, idehaza nem talált sem leírást, sem eszközt a megvalósításhoz. Világviszonylatban is nagyon kevés leírásra vagy oktatófilmre bukkant, ami segítette volna az elindulásban. Autodidakta módon, a saját érzéseire és elképzeléseire támaszkodva vágott bele a babakészítésbe.
Kezdetben csak a maga örömére babázott, hiszen a külföldről beszerzendő kellékek magas ára nem tette lehetővé, hogy nagyobb mennyiségben készítsen. A próbálkozások és a növekvő gyakorlat meghozta a sikert és a löketet ahhoz, hogy nagyobb erőbedobással vesse magát a munkába. 2008-ban, élete első babás megmérettetésén el is hódította Sweety nevű újszülöttjével az első helyezést. Sweety Hollandiában is lenyűgözte a zsűrit, itt szintén a dobogó legfelső fokára került a babájával. Ha már szóba kerültek a díjak, egy egész vitrinre való van belőlük Anitának. Több kiállítás első, második vagy harmadik helyezését hódította el.
Persze ahhoz, hogy tetszetős, az igazira megszólalásig hasonlító baba kerüljön ki a kezei közül, több mint egy hét munkájának az eredménye. A testrészeket natúron, darabokban kapja meg külföldről. Nem csupán összerakni, megfesteni és kitömni kell az újszülött baba testét, de a haj és a szempilla beültetést is maga végzi. A parányi körmöket egyenként kell lakkoznia, hogy életszerű hatást keltsen. Végül megkapja a kötött, álomszép ruhácskát és ezzel kislányok, gyűjtők vagy babakedvelő felnőttek tulajdonává válhat. Persze, azt tudni kell, hogy mint általában a kézi készítésű dolgok, Anita élethű babái sem hasonlíthatóak össze a futószalagon gyártott tömegtermékekkel, sem árban, sem megjelenésben. Viszont aki egy kézimunkával készült baba tulajdonosává válik, biztos lehet benne, hogy egy szívvel-lélekkel, tetőtől-talpig gondosan megalkotott játékot vesz birtokába. Sok idő, türelem, energia és szív van minden egyes babában, ami kikerül Anita kezei közül.

Ha pedig nem babázik, akkor igyekszik kipróbálni más kézműves technikákat is. A különleges articsóka technikáról könyvet írt, ami a napokban került megjelenésre. Továbbá a textilbabák és figurák készítésében is nagy örömét leli. Sőt, egy alapítvány az ő segítségét kérte a kabalafigurájuk megtervezésében és elkészítésében. Az ország bármely táján időről időre felbukkanó kiállításai alkalmával pedig minden érdeklődő személyesen csodálhatja meg Anita kézműves babáit.

 

A készítő honlapja:

https://www.facebook.com/pages/Élethű-babák-Reborn-babies

http://elethu-egyedibaba.blogspot.hu/

 

 

 

Asztali nézet