MENÜ

MÍVES MŰVÉSZEK
Ahol érték a kétkezű alkotás!

 

Újjáéledt művészet az ékszerkészítésben, a sújtás

 

Létezik egy csodálatos alkotói technika, amely manapság reneszánszát éli. Újra népszerű a sujtás. Míg néhány századdal ezelőtt egyenruhák, alkalmi ruhák (atilla, bocskai) díszítésére használták ezt a lapos, szőtt zsinórt, ma lenyűgözően elegáns ékszereket készítenek belőle. Maga a sujtászsinór egy 3-4 mm széles, lapos, eredetileg nyergen vert zsinórfajta. Könnyen hajlítható, hurkolható és fonható, ezért bonyolult rajzolatú mintákat tudtak felvarrni vele az akkori viseletekre. A sujtásékszer technika lényege pedig az, hogy egy nagyobb követ a középpontba helyezve több sujtászsinórral veszik körbe, amit apró öltésekkel rögzítenek a kő köré. Ezután a zsinórt fantázia szerint lehet továbbvezetni, kanyarintani, miközben további kisebb-nagyobb gyöngyöt varrnak a szálak közé. Az kész ékszert pedig egy filc darabra rögzítik, ez képezi a hátulját a kollekciónak. Aprólékos, nagy odafigyelést és kreativitást igénylő munkáról van szó, de az eredmény egy roppant látványos, már-már lenyűgözően szép ékszer.

Hazánkban is sok követőre és lelkes készítőre talált ezt az ékszerkészítési technika. Egyikőjük, Papp Anita (Panita), nagy volumenű, igényes darabok alkotásával hívja fel magára a figyelmet. Nem csak alkalmi hobbiművész, hanem teljes elkötelezettje a gyöngyözésnek és azon belül a sujtásnak. Egy hobbibolt üzemeltetésének köszönhetően fertőződött meg több kézműves tudással, de a gyöngy lett az igazi szerelme. Eleinte a silány minőségű gyöngyökből készült, kevésbé igényes ékszerei nem sok inspirációt adtak számára a folytatáshoz. Aztán rátalált a magas minőségű, japán és cseh gyöngyökre, ásványokra, kristályokra, amelyek hatalmas lökést adtak a továbbiakhoz.

Az eredetileg szakács-felszolgáló végzettséggel rendelkező fiatalasszony gondolt egy merészet és a gyöngyöket forgalmazó webáruház igazgatása mellett üzletszerűen készíti a szebbnél-szebb ékszereket. Minden ismeretét önállóan, autodidakta módon sajátított el. Az interneten fellelhető segédanyagok segítették a kezdeti próbálkozásaiban. Jelenlegi ékszerei már nem csupán a hagyományos sujtás módszerrel készülnek, hanem gyöngyhímzéssel kombináltak. Megtanulta ötvözni a kettőt, amitől látványosabb ékszerek születnek.  Mivel hivatásszerűen űzi a gyöngyművességet, mondhatni napi szinten egy teljes műszaknyi időt fordít a tevékenységre. A nagyszabású nyakékek hozzávetőlegesen 15-20 munkaórát emésztenek fel, a kisebb produktumok 3-4-5 óra alatt vállnak késszé. Olykor éjszaka is fűzi, varrja a gyöngyöket, mint mondja, remek kikapcsolódás.

Bár idehaza sok csodálója, rajongója, sőt talán követője is van, mégis itthon csekély részét tudja értékesíteni a készítéseinek. A ráfordított idő, az üzletszerűen végzett tevékenység és a minőségi alapanyagok nem teszik lehetővé, hogy alacsony áron dolgozzon. A magasabb árat pedig itthon kevesen tudják vagy akarják megfizetni egy-egy szépségért. Ezért jobbára külföldön ad el. Ott nem csak, hogy pénzt szánnak a míves holmikra, hanem többre is becsülik az egyedi holmikat, mint idehaza. Mi más is lehetne a jövőbeli célja, mint minél több vásárlót megnyerni, lehetőleg itthon is. Továbbá szeretne fejlődni, egyre jobb, szebb ékszereket kiadni a kezei közül. A gyöngyözőknek is szerveződnek versenyek, ezeken mind fokozatosabban szeretne részt venni. Illetve egy kiállítás lehetősége is előtérbe került, ahol bemutathatná minden érdeklődőnek mind azt a tudást, amit az elmúlt nyolc évben halmozott fel.

 

Az alkotó honlapja:

http://www.panitagyongy.blogspot.hu/

1043938_394775727294034_2112071364_n.jpg (720×960)

537976_364728493632091_141887289_n.jpg (720×960)

1277566_424139604357646_1319258239_o.jpg (1536×2048)

1174574_418442921593981_220374605_n.jpg (720×960)

13588_411695678935372_650460241_n.jpg (720×960)

1157644_421518837953056_446468376_n.jpg (720×960)

425314_386860081418932_1919163398_n.jpg (720×960)

601185_328804090557865_983946495_n.jpg (960×720)

539098_279069612197980_120371300_n.jpg (960×720)

 

Asztali nézet