MENÜ

MÍVES MŰVÉSZEK
Ahol érték a kétkezű alkotás!

Grillázs csodák Hajósról

 

Talán sokaknak nem mond semmit az a szó, hogy grillázstorta. Viszont ha pörkölt-, dió- vagy égetett cukortortának nevezem, akkor már többeknek ismerős lehet ez az édesség. Egyébként az égetett elnevezést sok készítő nem tartja találónak, hiszen a felhasznált cukrot csupán megolvasztani szükségeltetik, és nem égetni. Maga a grillázskészítési folyamat azt jelenti, hogy az olvasztott cukorba apróra tört mogyorót, mandulát, diót kevernek és alapesetben vékonyra kinyújtva, tetszőleges formákra vágva, szárítás után fogyasztható. Valódi gyógyszer is, amellett, hogy laktató és egy igazi cukorbomba. A népi gyógyászat szerint kiváló köhögés ellen, valamint serkenti az emésztést. Már Mátyás király idejében ismert volt ez az édesség, igaz akkoriban még a török papiros és a kriliás (valószínűleg ebből ered a grillázs szó) nevet viselte. Bár a grillázs egy francia eredetű szó, a grillázs szobrászat igazi hungarikum, amelynek sokan hódolnak hazánkban, s ráadásul igen magas színvonalon űzik ezt a mesterséget. Rangos díjak a bizonyítékai annak, hogy nagyon jó kezű és fantáziadús alkotók vannak kis hazánkban.

Egy aranyérmes grillázstorta készítőre bukkantam, aki a 2012 májusában megrendezett III. Grillázsmajálison megérdemelten vette át az első helyezettnek járó jutalmat az exkluzív szépségű alkotásával. Szabadi Jánosné Irénke nagyjából 20 éve ismerkedett meg a grillázstorta készítésével. Érthetjük ezt a megismerkedést szó szerint is, hiszen az igazi alkotást, a rejtelmeket, a praktikákat önállóan sajátította el. Mint mondja, kreativitás, kézügyesség és sok türelem dolga a szép torta elkészítése. Akár 10 órát is igénybe vehet egy mutatós darab megalkotása. Hiszen minden kézzel készül, minden darabot egyenként szükségeltetik egymásra, egymáshoz passzintani. És akkor még ott van a díszítés, amivel ugyan elfedhető a kisebb pontatlanság, de mégiscsak iszonyatos nagy odafigyelést igényel a hab felvitele, amivel teljessé és mutatóssá válik a torta.

Egyébként manapság semmit nem veszített népszerűségéből a grillázsból készült torta. Születésnap, keresztelő, leánybúcsú fényét emelheti egy grillázsalkotás. A legnagyobb szerepet az esküvőkön tölti be, ahol hagyományokat elevenít fel a grillázstorta felszolgálása. Az ifjú pár miután darabokra töri – fájó szívvel – a tortát, a vendégeket sorba kínálják a darabjaival. Állítólag ahány darabra hullik, annyi évig lesz tartós a házasság. Illik tehát jó apróra törni.

Irénke tortáinak híres szépsége már a határainkon túl is ismert. Németországba, Romániába, Angliába, az egykori Csehszlovákiába, de még Amerikába is készített tortát. 2005-től, amikor is egy Guinness-rekordban volt szerencséje részt venni, igyekszik minden évben megmérettetni a tortáit. Bronz és ezüstérmek után idén sikerült az aranyérmet elhódítani a csipkedíszes tortájával. Ezzel olyan önbizalmat és löketet kapott a folytatáshoz, hogy továbbra is zsűri elé kívánja tárni alkotásait. Sőt, megújításon, új irányzaton is dolgozik. A Németh Zoltán (Némó) által készített karamell cukoralkotásokhoz is kedvet kapott. Valamint Földi Lenke cukorvirágai szintén nagy hatással vannak rá, ezekkel Irénke is próbálkozik, egyre nagyobb elismeréseket bezsebelve.

A jövőt tekintve továbbra is azon dolgozik, hogy a legextrémebb kérésekre is igent tudjon mondani. Miközben gyártja a szebbnél szebb tortákat, családja buzgón népszerűsíti édesanyjuk munkáit. Nagyobbik fia jelenleg is azon dolgozik, hogy az internet adta lehetőségek segítségével a grillázstorták híre a világ bármely pontjára eljusson. Ehhez kívánok a családnak, Irénkének sok erőt és jobbnál jobb ötleteket, amivel még sokáig készítheti a meghökkentő alapossággal kidolgozott tortáit.

 

A készítő weboldala: http://www.szabadinegrillazsai.hu/

 

 

 

 

Asztali nézet