MÍVES MŰVÉSZEKAhol érték a kétkezű alkotás!
A régi és az új találkozása egy bőrműves műhelyében
A művészetek iránti elköteleződés már gyerekkorában kísérőjévé vált. Sőt, megadatott az a páratlan szerencséje, hogy tizenévesen nagynevű, elismert iparművészekkel kötött személyes vagy a munkáikon keresztüli ismeretséget. Nyári munka gyanánt olyan iparművészeti boltokban nyílt lehetősége eladni illetve besegíteni, ahol a kor legnagyobbjainak termékeit kínálta az üzlet. Így mozgolódhatott többek között az üvegtervező Horváth Márton, az ötvösművész Fördős László, a porcelántervező-keramikus Karsay Judit vagy a textil- és bőrművész Abaházy Katalin munkái között. És valószínűleg így szívta magába eleinte akaratlanul, később tudatosan a míves remekmunkákból adódó információkat, amik pótolhatatlan nyereségei voltak fiatalkori éveinek.
Dobos Krisztina, a Népművészet Ifjú Mestere díjjal kitüntetett bőrműves művésze már úgy hagyta el a gimnáziumot, hogy rendelkezett azzal az alapvető kíváncsisággal, ami korán elkötelezte a művészetek felé. Emellé társult a jó rajzkészség és kézügyesség, így kézenfekvőnek látszott, hogy maga is kitanulja valamelyik művészeti szakmát. Molnár Imre Ferenczy Noémi díjas bőrműves iparművész szárnyai alatt növekedett szakmai tudása. Persze, mint mondja, mindez nem volt elég. Ma is nagyon csekély az a tudás, ha valaki csak begyakorolja vagy betanulja a technikai fogásokat anélkül, hogy a művészi látásmódot és igényességet magáévá tenné. Van néhány olyan velünk született alapképesség, amelyeknek megléte nélkül senkiből nem lehet kiemelkedően jó művész. Mivel Krisztinában ott rejtőztek ezek a nagyon fontos képességek, nyitottá vált az út ahhoz, hogy kövesse az elődöket. A Mester műhelyében a kor legnagyobbjai fordultak meg, akiktől bepillantást nyert a munkáikba, megfoghatta, használhatta az eszközeiket és ezek a behatások lettek a mindenkori szakmai tudásának legbiztosabb alapkövei.
A régi, megbecsült, elődöktől átvett szerszámok segítségével ma már a saját elképzelései alapján születnek a táskák, tarsolyok, övek, ruhadarabok vagy mindaz, amit egy megrendelő elképzel magának. Persze, a jó ízlés határain belül, hiszen nem a megrendelőnek kell szabad kezet kapnia, hanem az alkotónak. Nála nincs polcokon sorakozó árukészlet, nincs sorozatgyártás. Egyedi, kézi munkával előállított, rusztikus stílusú darabokat készít. Előszeretettel alkalmaz fonásokat, fűzéseket, kidolgozott apró részleteket, illetve népművészeti szimbólumokat. Szereti mai formába, a jelen kor ízlésének megfelelő stílusba önteni a régi darabokat, mely kontrasztot nagyon érdekesnek és izgalmasnak talál. Úgy érzi és úgy döntött, hogy nem a vásározás és nem is az interneten való többcsatornás reklámozás az ő munkáinak az útja. Egyetlen webáruházban sem találhatunk a termékeiből és nincsenek adott időszakra vagy ünnepre készült dísztárgyai sem. Mindig személyre szabottan, a megrendelővel hosszasan és részletesen összecsiszolt bőrtermékek kerülnek ki a kezei közül. Olykor-olykor pedig csak a saját boldogságára készít valamit, amivel megugorni, fejleszteni tudja meglévő tudását. Fejlődni pedig kell, ráadásul úgy érzi, hogy van még mit tanulnia. A szakmájára, mint tanulási folyamatra tekint, amiben jelen pillanatban itt tart, ezt tudja nyújtani, de az útnak még nincs vége.
A mindennapi inspirációt az a világszemlélet nyújtja számára, ahogyan az ősök, a törzsi népek viszonyultak a tárgyaikhoz. Azzal a szeretettel és türelemmel igyekszik alkotni, ahogyan ők készítették használati tárgyaikat. Azért is szereti a bőrrel való foglalatosságot, mert csendben, nyugalomban, elvonultan dolgozhat ahelyett, hogy a rohanó, a fogyasztás bűvöletében élő világnak kelljen folyamatosan megfelelnie. A visszatérő és elégedett megrendelői, valamint az Oktatási- és Kulturális Minisztériumtól 2007. évben elnyert díj a bizonyíték arra, hogy jó úton van és méltóképpen ápolja az országunk és nemzetünk művészeti hagyományait.
