MENÜ

MÍVES MŰVÉSZEK
Ahol érték a kétkezű alkotás!

Kavics művészet

 

 

Mivel a kő éppoly természetes anyagunk, mint a fa, miért ne tölthetne be díszítő funkciót lakáson belül és kívül egyaránt? Pártl Károly Péter és a nevével fémjelzett Carolus Art nevű vállalkozás kavicsból készült dísztárgyak megalkotásával foglalkozik. Ezek a tárgyak lehetnek kisebb méretűek, mint például egy gyümölcsös tál. Lehet feltűnőbb darab, mint mondjuk egy padlón álló kaspó. És lehet akkora is, hogy a kertben sem veszik el a látványa, ilyen nagydarab tárgy a palettájukról a kerti pad és az asztal. Persze ezeken kívül további kisebb-nagyobb asztali tálakat, kaspókat, balkonládákat, virágtartókat, kerek és szögletes járólapokat vagy az egyedi kivitelezésű arcképet megformázó kavicslapot is találunk a kínálatban. Ám nem is a méret és a forma, ami különlegessé teszi ezeket a tárgyakat, hanem inkább a felhasznált kavics. Némelyik darab olyan különleges színvilágú, hogy kételye támadhat a vásárlónak a természetességet illetően. Pedig egyik tárgy sem festett. Mind-mind abban a formájában és színében kerül az alkotópadra, ahogyan a természet szülte.

Az alkotás kezdeti lépéseiről és a munka hátteréről kérdeztem az ötletgazdát.

- Mindig is vonzódtam a kövekhez. Valami teljesen újat szerettem volna alkotni. 2003-ban barátaimmal találkoztam, akik Kanadából hozott technológiával készítettek betonból termékeket. Először szkeptikus voltam a dologgal szemben, de végül is ezt az ötletet gondoltam tovább. Kövekből díszeket, használati tárgyakat kezdtem készíteni.

- Mi volt a legelső darab, amivel megpróbálkozott?

- Első próbálkozásom pár darab kavics összeillesztése volt. Hengert készítettem belőlük, amelyek egy dohányzó asztal lábai lettek volna. Később rájöttem, hogy ez így nem elég szép, nem lesz eladható, ezért a mai napig sem készült el.

- Mennyire időigényes munkáról van szó?

- Azt kérdezi tőlem mennyi időt szánok rá, hogy gondolkozva alkossak? Akármennyit. Először kitalálom az új tárgyat, azután társalkotókkal elkészítem. Az előkészítés és a gyártás a mennyiség tekintetében kevesebb idő, mint gondolnák.

- Az, hogy melyik kavicsból mi készülhet, azt a kavics mérete határozza meg?

- Igen, az is befolyásolja. A színe, mérete, és formája meghatározza, hogy minek képzelem el és azután mi lesz belőle.

- A forma valamiféle felmerült igény alapján születik vagy ezek spontán pattannak ki a fejéből?

- Emberek, tárgyak, gondolatok hatására és az emberek igényeit figyelembe véve alkotok.

- Az, hogy egyes darabok-pl. egy nagy kaspó- eléri a 30 kg-ot, ez nem tántorítja el vásárlási szándékától a vásárlókat?

- Nem adható el nehezebben, mint egy könnyebb tárgy, hiszen a vevők a súlyuktól függetlenül szeretnek bele és vásárolnak meg egyes termékeket.

- Kik keresik leginkább a kavicstermékeket? Fiatalabb vagy idősebb korosztály kedveli jobban ezt a stílust?

- Azok kedvelik leginkább a termékeimet, akik valami különlegességre vágynak. Általában a középkorosztály, mert ők már saját otthonnal rendelkeznek és azt szeretnék alkotásaimmal melegebb hangulatúvá varázsolni.

- Igényelnek-e bármilyen speciális gondoskodást ezek a termékek a vásárló számára?

- Nem igényelnek speciális gondoskodást. Semmilyen extra ápoló vagy tisztítószert nem kell használni a tisztán tartásukhoz.

- Külföldre jutott-e el híre a termékeinek? Ha igen, hol keresik még hazánkon kívül?

- A közösségi portálokon keresztül már Hollandia, Brazília, Olaszország és India is érdeklődött a termékeim felől.

- Milyen tervei vannak a jövőre nézve? Tervez-e újítást, fejlesztést?

- Szerintem minden gyártónak szüksége van a fejlesztésre, a technológia megújítására ahhoz, hogy a saját és alkotótársai munkáját segítse, megkönnyítse. Tehát igen, folyamatban vannak fejlesztések, de az alkotások mindig az új gondolataimmal változnak, gyarapodnak.

Az alkotói csapat, 2012-ben az Esztergomi Pünkösdi Kiállítás és Kézműves Vásár rendezvényen Kereskedelmi és Iparkamarai különdíjban részesült, mint legjobb legjobb ötlet és megvalósítás kategória.

 

Kavics-Kő Design honlapja: 

https://www.facebook.com/CarolusArt2012?fref=ts

1383480_404209013015520_102429770_n.jpg (960×774)

999780_404186746351080_1060855236_n.jpg (960×720)

1380181_403334073103014_750328136_n.jpg (960×720)

1381303_402168359886252_849868747_n.jpg (960×720)

1381363_402168119886276_1236502500_n.jpg (960×720)

1392464_400135833422838_1785379895_n.jpg (960×720)

1395133_400135610089527_599683856_n.jpg (960×720)

1374336_393070667462688_1540079434_n.jpg (960×843)

1377419_398368596932895_650518031_n.jpg (960×720)

 

Asztali nézet