MÍVES MŰVÉSZEKAhol érték a kétkezű alkotás!
A citerás László
Ritka szép mesterség birtokosa a hódmezővásárhelyi idősebb Szakál László. A ma hatvan éves Lászlót 8 éves kora óta mély szerelem fűzi egy hangszerhez, amelynek nem csak tehetséges megszólaltatója, hanem készítője is egyaránt: ez a citera.
Ahhoz, hogy megértsük László miképpen kötött életre szóló barátságot a hangszerével, engedtessék meg némi citera múlt elemzés. Tudni kell, hogy a citera voltaképpen francia eredetű hangszer, amely nálunk is megvetette a lábát és a magyar népzene szerves részévé vált. Mivel egy olcsón előállítható, egyszerű szerszámokat igénylő hangszerről volt szó, az akkori falusi, tanyasi emberek mindenféle szakmai tudás nélkül barkácsolták össze házi citerájukat. A szegény népek hangszerének is nevezték, nem is akadt olyan ház, ahol ne lógott volna egy citera a mestergerendán. Ráadásul nem csak szobadíszként funkcionált, hanem a magyardal kedvelő elődeink, férfiak, nők és gyerekek egyaránt értettek a megszólaltatásához is. Mivel könnyen tanulható a kezelése, hamar nyújt sikerélményt és kedvet a rajta való játszáshoz.
Hát így történt ez Lászlóval is. Egy szomszédból kölcsönkapott hangszert pendített meg először és mivel érzéke azonnal kitűnt, az édesapja meglepte egy saját citerával. Azon faragott újabb és újabb dalokat majd ügyesen bele is rázódott a citerázásba. Később a harmonika hangja is megtetszett neki, bele tanult hát abba is. Innen már egyenes út vezetett a lakodalmi zenész pályához. Majd belekóstolhatott a zenekari játszásba, ahol profi hangszeren, az úgynevezett sándorfalvi hasas citerán játszhatott. Olyannyira megkedvelte ezt a típust, hogy otthoni használatra is akart egyet, de anyagilag elérhetetlennek bizonyult számára. Ezért döntött úgy, hogy készít magának egyet. Sok-sokévnyi kísérletezés követte az elképzelését. A híres elődök nyomdokaiba kívánt lépni, úgy mint Krizsán Pál, Földházi Pál és Tóbiás Lajos, akitől személyesen tanulhatta el a fortélyokat. Közben formálódott a saját ízlésvilága, kialakultak a munkájára jellemző jegyek: a tűrt orrú fej, vagy a gyűrű a hang nyílása körül.
1997-től folyamatosan készít citerákat, eddig több mint hatszáz hangszer került ki a kezei alól. 1998 óta zsűrizteti is az általa készített citerákat, amelyek egytől egyig kiváló minősítést értek el. Országos Népzenei minősítésen szóló előadóként Arany-díjat kapott, majd a Magyar Kézműves Remekdíj átvételét követően 15 évnyi alkotás után elnyerte a kitüntető Népi Iparművész címet. Minden évben pedig a Mesterségek Ünnepén is részt vesz a citeráival. Nem csak hazánkban sikerült ismertségre szert tennie, hanem Lengyelországban, Litvániában, Olaszországban, valamint Japánban, Amerikában, Costa Rica-ban is ismerté lett a Szakál-féle citera. Sőt, azon kevesek egyike között tudhatja magát, akik részt vettek a Baden-Württembergben megrendezett Duna konferencián, ahol szintén szerepeltethette a míves hangszereit.
A fellépésekhez, zenéléshez visszakanyarodva ma is látható-hallható a muzsikája elsősorban baráti összejöveteleken, vásárokon. Igyekszik minél szélesebb körben népszerűsíteni a hangszert, életben tartani a hagyományokat. Ezt a bizonyos hagyományt annyira fontosnak tartja (hiszen 1910-től mindig volt Hódmezővásárhelyen citerakészítő), hogy szeretné a mesterséget tovább örökíteni. Családi berkeken belül ugyan nem lehetséges a szakma utódlása, de már „kinézte” magának az utódját, aki méltó követője lehetne a neves elődöknek.
A mesterség átadásán kívül már csak egyetlen nagy vágya van, amit szeretne beteljesíteni: a Népművészet Mestere címet elérni. Mivel még közelében sem érzi azt az időt, hogy visszavonuljon – hiszen még sokaknak szeretne örömet okozni a zenéjével és a citerájával – cseppet sem tűnik lehetetlennek e kitüntető cím birtokosává válnia. Részemről azt gondolom, hogy aki ilyen alázattal és szeretettel fordul egy szakma irányába, megérdemli, hogy a szakma is megbecsüléssel tartsa számon a művelői körében.
A készítő honlapja:
